Egyszer egy kedves román kolléganőm osztott meg velem egy náluk a hivatali berkekben közismert szólásmondást, amelyet igen találónak és a bürokrácia gépezetében dolgozók mindennapjait tökéletesen ábrázolónak gondoltam. A román bölcsesség magyarul valahogy így hangzott:

„Akinek sok papírja van, az puhára esik.”

Jókat nevettünk ezen, mert mindketten éreztük a valóság olykor rémisztő terhét, és ez persze bekapcsolt nálunk további történeteket, és értékes tapasztalatokat is. Eszembe is jutott egyből a nálunk használt humoros irodai bölcsesség, amit viszont én osztottam meg vele:

„Dolgozz keveset. Nem érhet baleset.”

Ez a két mondás valahol kapcsolatban áll egymással, és elvezet bennünket az élet- és munkaszervezés nehézségeibe is. A lendületesen digitalizálódó világunkban a papíralapú és elektronikus dokumentumok mennyisége ugyan egyre inkább az utóbbi javára billen, így nem tudunk puhára esni többet, a szervezetlenségből, sok munkából, és ránk rakódó dokumentumból viszont valóban származhatnak balesetek. A fájlok, mappák, fizikai és felhő-tárhelyek, fiókok és online felületek kiterjedését nem érzékeljük, mert nem esik a lábunkra egy vaskos dosszié, nem hullanak szanaszét az iratrendezőből (közismertebb nevén: genothermből) kicsúszó iratok, és a roskadásig pakolt iratszekrény sem szakad már ránk. Egy folyamatosan és észrevétlenül duzzadó adatbirodalommá vált a világ, amelyben egyrészt könnyebb keresni, másrészt könnyebb elveszni is.

Akár szeretnénk, akár nem, az adatok, elektronikus dokumentumok jönnek-mennek közöttünk. Elavulnak, át- és felértékelődnek, számuk fokozatosan egyre növekszik, ezzel párhuzamosan a digitális hulladékhegyek és az ökológiai lábnyomok is lendületesen növekszenek.

Álljon itt erre egy-két érdekes statisztikai példa, amelyet közösségi csatornákon és cikkekben találtam. Jól érzékelteti a problémát.

Aki remeteként, villamosság és internet nélküli puritán életét éli, annak bizonyára nincs ezzel semmi gondja (még). Aki viszont modern életet él, tudásmunkás, digitális nomád vagy bennszülött, netán csak hétköznapi ember nem is túl nagy igényekkel, mindenképpen szembesülni fog azzal, hogy a digitális szemét kezd felhalmozódni: kapjuk másoktól, termelik az eszközök, alkalmazások és szolgáltatások kérdés nélkül, de sokszor mi magunk is.

Ahhoz, hogy fellélegezhessünk, és egy tudatosabb, tisztább digitális életterünk legyen, elsőként azonosítanunk kell mindazokat a forrásokat, ahonnan az adatok és a szemét beáramlik hozzánk.

Ezeket a forrásokat ezen az ábrán foglaltam össze:

Elismerem, kissé fenyegetőnek tűnik ez a sok inger, ami nap mint nap bombáz minket és az eszközeinket. Nem mindegyike jelent veszélyt ránk nézve, hiszen örömet találhatunk abban, ha egy érdekes dologra bukkanunk az interneten, szórakozhatunk kicsit, egy rég várt kedves vagy fontos információ, email pottyan be végre a fiókunkba, netán olyan megerősítést, segítséget kapunk valahonnan, amellyel életünket vagy szakmai feladatainkat könnyebben szervezhetjük. Nem lehet minden ördögtől való, nemde?

Azonban mindezek észrevétlenül össze is adódnak, felhalmozódnak, helyet követelnek az elménkben, és az eszközeinken, akár tudatalatt is. Épp elég, ha ez a sok-sok bejövő, figyelmet követelő „rendezetlen valami” összekapcsolódik a környezetünk zajterhelésével, különféle egyéb problémáinkkal, nehézségeinkkel, és már iszonyatosan el is fáradtunk. Úgy érezzük, hogy ez már bizony sok. Sürgősen kezdeni kellene vele valamit, hogy kapjunk végre levegőt is, és nyugodtan tudjunk aludni egyet végre!

Valós forrásélményeink

A saját agyunk, ötleteink, amikbe belekezdünk, legyen az egy félbehagyott szöveges dokumentum, és ennek többfelé mentett változata (persze mindegyik befejezetlen) egy mappa tele a fényképezőről letöltött fotókkal, amelyek retusálásra várnak, vagy akár a jegyzeteink, vázlataink, érdeklődési körünkbe tartozó, internetről letöltött dolgok, amikkel valamikor majd valamit kezdeni akarunk.

Belenyúlunk az íróasztalfiókunkba vagy a táskánkba, kezünkbe akadnak pendrive-ok, külső merevlemezek, amelyeken mindenféle mappákban adatok, emlékek, filmek, zenék, korábbi munkahelyeink megőrzött dokumentumai vannak. El is felejtettük már, miket tartalmaznak. Megesik, hogy több egyforma kinézetű pendrive is előkerül, majd egyenként elkezdjük bedugdosni a laptopba, hogy kiderüljön, mi lapul rajta. Egy dobozban találunk pár újraírható CD és DVD lemezt, de akkor épp nem értünk rá feliratozni, ki tudja, milyen kincseket, emlékeket vagy sokat keresett biztonsági másolatokat tartalmazhat (már ha olvasható még egyáltalán).

Kézbe vesszük a telefonunkat, tabletünket. Útközben kellett letölteni valami fontos dokumentumot, hogy válaszolni tudjunk egy munkatársunk sürgős kérdésére. A belső memóriába lett mentve? Esetleg kapkodva a 64 gigás SD kártyára került? Fogalmunk sincs, ahogy arról sem, hogy az egyik jegyzetelő app-ba beírtunk még 5 hónapja valami fontosat, ha jól emlékszem, talán a fürdőszobai csaptelep méretei voltak. Most érnék rá foglalkozni vele, egyszer már fel is írtam, de hová is? Aztán ott vannak az év során fotózott kirándulások, családi pillanatok, vagy csak egy utcai hirdetés, ami akkor foglalkoztatott, és lekaptam a telefonommal. Mennyi minden! Azt a mai napig nem tudom, hogy a telefonon a kedvenc podcast-epizódjaim hová töltődtek le? Vagy már letörlődött? Most nem is tudom…

Ránézünk a laptopunkra is, hosszasan görgetünk a fájlkezelőben. Körülbelül nyolc-tíz helyre mentettünk vegyesen filmeket, zenéket. Találunk ilyeneket is, hogy „új mappa”. Belekattintunk, de üres. A merevlemez kék csíkja helyett piros fogad, nincs hely a C-n, már sokszor eldöntöttük, hogy kezdünk vele valamit, ráadásul a gépünk be is van lassulva.

Ránézünk a Gmail-re, a szürke csík fenyegetően közelít a végéig, úgy 6800 email akad benne, ebből 1900 még olvasatlan. Szokásom csak úgy rányomni az archiválás gombra, az egyből eltünteti! Naponta befut 8-10 hírlevél, értesítések, közüzemi számlák, emlékeztetők, néha kéretlen ajánlatok, reklámok, nagy ritkán ír egy-egy barátunk is valami személyes üzenetet. Nagy sóhajtások, ezzel is kezdeni kellene valamit. Kellene, kellene, de… ahh, most nincs időm. Rohannom kell, mert lekésem a megbeszélést.

Jó, hogy eszembe jutott. Megígértem a barátnőmnek, hogy a nyaralási képeinket feltöltöm a Dropboxba, mert neki nincs meg és szeretne nosztalgiázni. Csináltunk vagy 100 fotót, van köztük sok olyan is, amelyet át kellene válogatni, mert ez így 2 giga, a Dropboxomban pedig csak 400 mega szabad hely maradt. De mi ez a transport mappa itt? Emlékszem, ez még az előző munkahelyi közös projektünk volt, ide mentegettük azokat az anyagokat, amikkel a team dolgozott. Kellhet ez még? Akkor is csak 80 mega szabadulna fel… A Dropbox egyébként is hetente üzenget nekem, hogy kifogyok a helyből, a Google Drive is, noszogatnak, hogy vegyek még extra területet havidíj ellenében. Nem is tudom. Most másra kell a pénz.

Hobbim a zene és a film, de évek óta képtelen vagyok rávenni magam, hogy rendet rakjak a médiatáramban, pedig nagyon ciki, hogy nem tudom, hogy a rapszam.mp3, hiphop vegyes, meg a komediak mit is tartalmaznak valójában. Múltkor is emlékeztem egy albumra, de vagy háromféle verzióban volt meg, egyik hiányosan, a másik tömörítési hibás recsegésből állt, a harmadikon nem igazodtam el, mert newalbum/1.mp3 volt benne, nem az, amit kerestem. Ugyanez igaz a fotóalbumaimra is, IMG867949679.JPG és társai. Ez is tiszta káosz! Ki tudok borulni ettől!

A múltkor letöltöttem egy érdekes cikket az internetről, belenézek a letöltés mappámba, tele van szoftverfrissítésekkel, innen-onnan letorrentezett dolgokkal, fájlokkal és dokumentumokkal, amikkel aztán nem kezdtem semmit, vagy nem is azt akartam letölteni. Mi lehet az a d3hj2m-g24&5h.pdf? Most nyitogassak meg minden ilyet? Van vagy száz! Nem! Ezer!

Inkább megnyitom a Facebookot, illetve Metát. A Messenger se rossz, nézem, sokan rám írtak tegnap, görgetek a listán, egyik barátom átküldött egy fájlt, de aztán a Viberen is írt, oda is megküldte, hátha nem néztem a Messengeren. Ugyanazt küldte? Vagy ez most egy másik? Inkább végigpörgetem a hírfolyamot előbb. Találok egy érdekes megosztott videót vicces állatokkal. Elmentem, ahogy egy jó kis tréningajánlatot is, amire talán jelentkezni is fogok, ha nem jár le a határidő. A kézimunka Facebook-csoportban most nagyon beindultak, ömlenek a posztok és a kommentek. Némelyik hasznos lehet, elmentem ezt is. Az Instagramon, TikTok-on és a LinkedIn-en is hasonló a szitu, ott is sok dolgot elmentettem későbbre. Egyszer majd nekiülök, és kidobálom, ami már lejárt vagy nem kell.

Egy munkatársam megkért, hogy véleményezzem egy tervezési dokumentumát. Mivel a laptopját szervízbe kellett vinni, pendrive-on adta oda. Azt persze nem közölte, hogy mit is keressek és hogy hol. Tele van mindennel, sokáig keresgéltem, hogy melyik almappába menthette. Ő is felhalmoz mindent, én meg nem érek rá erre, hogy guberáljak a vackai között.

Ez csupán néhány példa azokból az hétköznapi élethelyzetekből, amelyekkel gyakran találkozunk még abban az esetben is, ha mi magunk egyébként rendszeretőek vagyunk, és minden nap letöröljük a port otthon és elmosogatunk evés után.

Rend a lelke mindennek, azonban ez kollektív játék, és rendszeresen ki vagyunk téve a fentiekhez hasonló stresszforrásoknak.

Amit megtehetünk bármikor: odafigyelés, és változtatás!